Megújult a retrocaffe.hu! 🥳 Rendelj könnyedén házhoz, vagy elvitelre! 🥳

Devecsertől Ajkáig. Így kezdődött a Retro Caffé története

Van egy pillanat az ember életében, amikor érzi: valamihez köze van. Én ezt először akkor éreztem, amikor beléptem ebbe a régi, 120 éves ajkai épületbe.

Még félig romosan is volt benne valami… olyan ismerős. Mintha a falak vártak volna ránk. Pedig ekkor még nem tudtam, hogy a Somogyi család több generációja nőtt fel itt, hogy Fekete István ide járt le a vasútállomásról, és hogy Ajka első mozija – a híres Pannon Mozgó – is ebben a házban működött.

Családi éttermünk története valójában Devecserből indult, ahol egy népszerű kis kocsmát, és horgász-kisállat kereskedést üzemeltettünk.

Aztán jött a vörösiszap-katasztrófa, ami egyetlen nap alatt mindent elvitt, amit addig építettünk. Ott, a romok között kezdtünk újra főzni egy sátorban, a katasztrófa romjait eltakarító önkénteseknek, és dolgozóknak. Három hónapon keresztül több mint 70 000 adag ételt készítettünk önkéntesekkel együtt. Közben elfáradtunk, olykor elbúsultunk, majd lassan megint talpra álltunk és szeretettel kívántunk jó étvágyat a megfáradt dolgozóknak...

étterem logo

Nagyszülők receptje ihlette eredeti ízek

2011-ben jött a lehetőség, hogy átvegyünk egy kis fagyizót Ajkán. Akkor még nem tudtuk, hogy ebből hogyan lesz étterem… csak azt, hogy kell valami, amit újra építhetünk.

A pizzát unalomból kezdtük sütni a szezonon kívül, aztán olyan erős lett a siker, hogy a város pizzakedvelői rendszeresen hozzánk jártak vacsorázni.

Ahogy nőttünk, kinőttük a kis fagyizó helyünket, és elkezdtünk nagyobb otthont keresni. Végül rátaláltunk erre a 120 éves épületre, ami már az első pillanatban megfogott. Nem akarták kiadni – csak eladni. Fogalmam sem volt, honnan szerzünk ekkora pénzt, de végül feltettünk mindent egy lapra, és belevágtunk. 

Ahogy elkezdtük felújítani az épületet, előjöttek a történetek.

Rejtett pincék, régi gerendák, moziplakátok, korabeli borosüvegek… mintha valaki csak arra várt volna, hogy felfedezzük a hely kincseit, és újra életet hozzunk ebbe a házba.
Mára az egykori tulajdonos, a híres Somogyi család unokái is visszajárnak az étterembe – velük együtt mesél a ház, és vele együtt mesélünk mi is.

étterem logo
László Fekete
Jó családbarát ár érték arányos,barátdágos hely
Bercel Koles
Kedves, udvarias kiszolgálás. Az ételek aránylag hamar kiérkeztek és nagyon finomak voltak, az adag is elég nagy volt. Köszönjük. 🙂
Gradvolné Szele Ildikó
Fantasztikus volt.
Georgina Zolnai-Heck
Elképesztően finom ételek és nagyon kedves kiszolgálás, fantasztikus környezetben
Anikó Horváth
Hangulatos, retro tárgyakkal díszített étterem. Az udvaron egy gyönyörű tó található vízeséssel.nKedves, figyelmes kiszolgálás, kisfiam is kapott étlapot, ez fontos figyelmesség, még ha nem is tudja elolvasni.nSzép tálalás, az ételek finomak és bőségesek voltak.

Hagyományos receptek, modern konyha, minőségi alapanyagok 

A Retro Caffé konyhája ma is úgy működik, ahogy régen tanultuk: lassan, türelemmel, odafigyeléssel. 

🍗 A kacsacomb órákon át, lassú konfitálással készül.

🍲 A leveseink valódi, hosszú, gyöngyöző főzésű alapléből készülnek, nem gyorsított megoldásokból.

🥬 A zöldséget hazai termelőktől szerezzük be, elsősorban az alföldi régióból frissen, szezonhoz igazítva.

🍳 A tojás és a hús megbízható, minőségi, régóta bizonyított beszállítónktól érkezik.

Büszkék vagyunk rá, hogy a beszállítóink elmondása szerint, konyhánk a megyében a legjobb konyhatechnológiával,  és legmodernebb gépesítésével rendelkezik, mely szükséges alap a Retro Caffé minőségi ételek és ínycsiklandó fogásainak elkészítéséhez. 

étterem logo

A vendéglátás nálunk nem munkaköri leírás, hanem hozzáállás

Számunkra a vendéglátás nem szakma, hanem folytatása annak a hagyománynak, amit ez a ház is hordoz. Itt minden apró döntés mögött az a meggyőződés áll, hogy az étel akkor jó, ha őszinte odaadással van elkészítve.

Nálunk nincs „elmegy” vagy „jó lesz így is”. Csak olyan ételt adunk ki, amit a saját családunknak is örömmel tennénk az asztalra. Ha valami nem olyan, mint szeretnénk, újracsináljuk.

A vendégek történetei, az életfa a nagyteremben, a falakon lógó régi tárgyak mind azt mesélik: ez nem egyszerű étterem, hanem egy hely, ahol jó megállni egy pillanatra és egy házias étel mellett emlékezni, együtt örülni, ünnepelni.

étterem logo

Nélkületek ez a hely nem lenne ugyanaz!

Hálásak vagyunk mindenkinek, aki részese lett ennek a történetnek — azoknak is, akik a kezdetektől velünk vannak, és azoknak is, akik csak most fedeznek fel minket.

Minden nap azért dolgozunk, hogy amikor nálunk eszel, ne csak jóllakj, hanem kapj egy szeletet abból a múltból és odafigyelésből, amit ez a történelmi ház és családi receptjeink, házias konyhánk képvisel.
Örülünk, hogy velünk vagy — reméljük hamarosan főzhetünk neked valami igazán finomat!

étterem logo